2009. február 7., szombat

Ez is Amerika… San Diego (Kalifornia állam)

Legutóbbi beszámolónkat San Diegónal hagytuk abba. Bár már eltelt több mint 2 hónap azóta, hogy ott jártunk, nem szeretnénk kihagyni a blogbejegyzéseinkből, ugyanis San Diego gyönyörű „ékszerdoboz”-nak számít Amerikában. San Diego az Atlanti-óceán partján fekszik, a mexikói határtól csupán fél órányira. A chicagói felhőkarcolók, négysávos autóutak és a november végi minusz 5 fokos hideg után olyan érzésünk volt, mintha a négy órás repülőút után egy másik országba érkeztünk volna.


A reptérről kilépve 22 fokos kellemes meleg levegő, napsütés, és pálmafás környezet fogadott minket. Ahogy a taxival közeledtünk a belváros felé, rögtön megkedveltük San Diegót, kicsit olyan érzésünk volt – elsősorban a növényzet és az építészeti stílus miatt - mintha egy tengerparti spanyol kis városban lennénk. A különbség csak annyi volt első látásra, hogy itt a régi épületek és a pálmafás parkok mellett 3O emeletes üvegépületek is „megbújnak”.






A következő kellemes élmény a Hard Rock Hotelben fogadott minket, ahol megszálltunk. Miért éppen ott? Ennek is megvan a külön története. Az egész San Diegoba utazást az utazás előtti napon döntöttük el, last last minute, és ennek köszönhetően a Hard Rock Hotelben találtunk nagyon kedvező áron szállást.


A Hard Rock Hotel

A Hard Rock Hotelről annyit kell tudni, hogy világhírű rock zenészek alapították, és a hotel berendezése, zenéje, felszereltsége a rock zenét kedvelők igényeihez van kialakítva. Pl. a falakon rock zeneszék idézetei, fotói vannak és megtalálható néhány zenész gitárja illetve pl. Madonna egy-két ruhája is kiállítva. A lobbyban és a folyosókon csak rock zenét lehet hallani, pl. Rolling Stones, U2, INXS, Red Hot Chilli Peppers etc.



Esti party a hotel tetőteraszán

A szobák kialakítása minimalista, kevés „rakodótér”, annál több hely a bárszekrénynek, ami tele van pakolva kb ötféle whishkyvel és más alkohollal, amit persze borsos áron lehet megvenni. Az egész szálloda nagyon dinamikus és fiatalos, és ami a legnagyobb előnye, hogy a belváros egyik legkedveltebb helyén a „Gaslamp” negyedben található.


A „Gázlámpás” negyedben még mindig láthatóak a régen gázzal működtetett lámpák, ma már modern technikát alkalmazva. A negyed egyrész azért híres, mivel nagyon szép, 19. század végén épült viktoriánus stílusú épület illetve rengeteg szórakozóhely és étterem található itt.



San Diegóban annyi látnivaló van, hogy minimum másfél hetet el lehett volna itt tölteni, de nekünk sajnos csupán négy napunk volt. A négy nap altt bejártuk a Balboa parkot, a Midway Repülőgép hordozó anyahajó múzeumot, a Cabrillo parkot és átugrottunk Coronado félszigetre is.
A Balboa Park, hatalmas területet foglal magában, itt található többek között a Szépművészeti Múzeum, Fotómúzeum, Botanikus kert, Trópusi kert, Kultúrák Háza – sajnos a Magyarok Háza zárva volt, így nem tudtunk megnézni, hogy mennyire autentikus – Autómúzeum, Repüléstörténeti múzeum.


Szépművészeti múzeum bejárata


Pihenő a Bilboa parkban

Mi a Szépművészeti és Fotómuzeumra és a kertekre szavaztunk. A botanikus kert orchidái után érdekes volt látni a trópusi kertben a kaktuszok mindenféle változatait.





A parkban belebotlottunk egy környezetvédő kiállításba is, ami nagyon tetszett nekünk. Kb 2O db földgömb volt kiállítva ötletes üzenettel és mintázattat. (pl. globális felmelegedés, a kipufogógáz káros hatása, a légkondik túlzott használata stb.)







Zsolti vs Michael Jordan
A második napon a Midway repülőgép szállító anyahajót látogattunk meg, ami 47 évig volt szolgálatban a második világháborút követően. Az anyahajó nagy részét kb. 4 óra alatt jártuk be, igy mindenki elképzelheti, hogy milyen hatalmas méretű lehet ez a hajó. Néhány szám: kb 4OOO ember és kb 60 repülőgép fért el rajta...

A legérdekesebb az volt, hogy olyan emberek vezettek végig a hajón, akik szolgálatban voltak a hajó működése során és nagyon izgalmas történeteket és részleteket meséltek a hajóról. Érdekesség: Az egyik ex-Midway-n szolgáló tárlatvezető mielőtt elkezdte a mondókáját, köszönetet mondott az amerikai illetve a nem amerikai rezidenseknek, amiért az ő általuk befizetett adókból ő szolgálhatta az Amerikai Egyesült Államot.



A múzeumok után igazi kikapcsolódást nyújtott a Cabrillo park illetve egy kis séta a Coronado félszigeten az óceánparton. A Cabrillo parkban található a portugál felfedező szobra és a világítótorony, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra és az óceánra.

Világítótorony a Cabrillo parkban


Óceán szele

Útban a Coronado félszigetre


Coronado Hotel


Korcsolya pálya - 22 fokos melegben


Tortilla készítés mexikói módon

A chicagói forgatag után, San Diegóban úgy éreztük, minta lelassult volna az idő .......


Folyt. köv. újabb élményekkel...
Puszilunk mindenkit.
D & Zs